Elemek megjelenítése címkék szerint: villámvédelem

Professzionális villámvédelem

Tudta, hogy minden tízedik magyar háztartásban volt már villámkár?*

Tudta, hogy egy villámcsapásban annyi energia van, amivel akár 115000 villanykörtét lehetne működtetni?

Tudta, hogy a villámcsapások által okozott károk jelentős mértékben csökkenthetők villámvédelemmel?

„A rendelkezésre álló meteorológiai adatok szerint 2004-ben több mint 30 ezer villám csapott le Magyarországon, ebből mintegy 23 ezer a nyári hónapokban. A villámok több mint 31 ezer kárt okoztak, amelyek értéke elérte az 1,7 milliárd forintot. A biztosítók adatai alapján évente 2-3 százalékkal nő a károk száma, a kárérték pedig 5-6 százalékkal, mivel egyre több és egyre értékesebb elektromos berendezést használnak az országban.”
Forrás: sg.hu

Professzionális villámvédelem

A nevem Papp István. 15 éve készítek a magyar és az Európai Unió szabványainak megfelelő villámvédelmet az ország egész területén. Megrendelőim között egyaránt vannak magánszemélyek, cégek, állami intézmények is. Szeretném megosztani Önnel azokat a tapasztalatokat, amit villámvédelmi munkám során szereztem, hogy így Ön is elkerülhesse azokat a károkat, amit egy villámcsapás egy ezred másodperc alatt okozhat Önnek.

Az alábbi videó mutatja be, hogy egy villámcsapás milyen károkat okoz egy épület tetőszerkezetében és a benne lévő berendezésben, illetve hogy a villámvédelem hogyan nyújt ez ellen tökéletes védelmet:

Mi a villám?

„A villám nagy energiájú, jellemzően természetes légköri kisülés. Keletkezhet felhő–felhő és felhő–föld között. Áramerőssége a 20-30 000 ampert is eléri, kivételes esetekben meghaladhatja a 300 000 ampert is.”
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Kérem olvassa el még egyszer! 20-30000 Amper!

Ez iszonyatos árammennyiség! Egy 60 wattos villanykörte 0,26 ampert vesz fel a villamos hálózatból, tehát egy átlagos villámlás energiájával 115000 villanykörtét lehetne működtetni!

Professzionális villámvédelem

A villám maga egy nagyon keskeny, mindössze néhány centiméteres ívben „jön le” a földre, de a kisülés fényereje 1000000 (egymillió) darab 100 wattos izzó fényerejének felel meg. Bár a villám energiája csak egy másodperc ezred vagy egymilliomod részéig tart, de ha a villám az Ön ingatlanának villámvédelem nélküli tetőszerkezetét találja el, az anyagától függően (tetőléc, zsindely, fazsindely, bitumenes stb.) lángra lobbanhat. Ha a villám az Ön ingatlanának kéménybe csap, az szétrobbanhat. Ha az Ön házába vezető villamos légvezetéket éri, kiéghetnek, szétolvadhatnak a kábelek, biztosítékok, tönkremehetnek a háztartási gépek, elektromos berendezések (számítógép, LCD TV, telefon, házimozi, hifi torony, stb.).

ajanlatkeres-villamvedelemre

Miért egyre fontosabb a villámvédelem?

Az utóbbi években jelentős mértékben növekedett a villámok által az elektronikus berendezésekben okozott károk száma. Ennek oka, hogy egyre több elektronikus készüléket és rendszert használunk. Ráadásul ezek között egyre több a kis feszültségről működő áramkörök száma. Emiatt mind magánházakban, mind társasházakban, mind ipari létesítményekben jelentősen nőtt a villámvédelem jelentősége.

Professzionális villámvédelem

Az LCD televíziók különösen nagy
veszélynek vannak kitéve villámcsapás esetén

Ön például lecserélte már képcsöves tévéjét egy modern LCD TV-re? Akkor a TV-je sokkal nagyobb veszélynek van kitéve, ugyanis míg egy hagyományos televízió képcsöve több ezer voltos feszültségről működött, addig egy LCD TV áramkörei 5-12 voltos feszültségről működnek, így a villám által keltett feszültséglökések sokkal nagyobb károkat tudnak okozni. A villám nem csak a 230 voltos hálózaton, hanem az antenna vezetéken vagy a csatlakozó kábeleken kereszül is károsíthatja a televíziót - ha nincs villámvédelem. A számítógép belső részei is kis feszültségről üzemel, ráadásul a komputerek nem csak a villamos vezetéken, hanem a hálózati csatlakozón keresztül is sérülhet villámvédelem nélkül.

A károkat fokozza, hogy a különböző rendszerek szaporodása miatt a villamosan összekapcsolt hálózatok egyre nagyobb kiterjedésűek. Önnek például hány elektromos berendezése van összekapcsolva? Villámvédelem nélkül számítógépének, routerjének telefonhálózatra való csatlakozása, a riasztó berendezések vezetékezése mind jelentős veszélynek vannak kitéve villámlás esetén.

ajanlatkeres-villamvedelemre

Villámsújtott berendezések

zseller-gusztavSzervizünk munkájának szezonalitása hasonló a műszaki boltokéhoz, vagyis a legtöbb terméket karácsony előtt hozzák be hozzánk. Bár a nyár nyugodalmasabb, az időjárás mégis „gondoskodik arról”, hogy legyen munkánk. Májustól szeptemberig a javításra behozott készülékek akár 20 százalékát is kitehetik a villámcsapás hatására tönkrement berendezések. Ezek között főként szórakoztató elektronikai termékek (televíziók, videók, HiFi tornyok, stb.) fordulnak elő. Mivel azonban a kisháztartási gépekben is egyre többször van mikroprocesszor, ezért egyre több a villámok által károsított kávéfőző, mikrohullámú sütő, porszívó, stb.
A villámok által okozott károk kétfélék. Másodlagos villámhatás esetén, mikor a készüléket „csak” egy hirtelen áramlökés éri, a berendezés javítható marad, de a javítási érték jellemzően az eredeti vételár 30 százalékát teszi ki.
Ezzel kapcsolatban nekem is vannak rossz tapasztalataim. Egy a szomszédságunkba becsapott villám miatt két LCD televízióm ment tönkre, az egyiknek 40000, a másiknak 50000 forint volt a javítása.
A közvetlen közelben becsapott villám esetén azonban gyakorlatilag olyan totálkárról beszélünk, amelyet nem tudunk javítani, ilyenkor a készülék cseréje marad. Ilyen eset a mi szervizünkben évente 4-szer 5-ször fordul elő.

Mekkora a villámcsapás veszélyeztetett területe?

Ma világszerte elfogadott tény, hogy a veszélyeztetett környezet a villámcsapás helye köré húzott 2 km sugarú körön belül van. Vagy is a villám még akkor is kárt tud okozni, ha nem közvetlen az Ön házának közelében sújt le! Ezen a 2 km sugarú körön belül a vezetékeken és az elektromágneses villámhatás útján terjedő másodlagos impulzushatások az elektronikus készülékek működését zavarhatják és a berendezéseket tönkre is tehetik - ha nincs villámvédelem!

Professzionális villámvédelem

A villámok közvetlenül és közvetve is károsíthatják az Ön tulajdonát. Közvetlen kárt jelent az Ön számára, ha a villám valamelyik elektronikus berendezését teszi tönkre. Ha azonban Ön valamilyen termelő tevékenységet folytat, vagy pl. munkájához használt számítógépe megy tönkre, a kár lényegesen nagyobb lehet. A közvetett károk ugyanis a különböző rendszerek megbénulásából, illetve az ezek által okozott üzemkiesésekből erednek. Ezek a károk pedig többszörösen meghaladhatják azt az értéket, amibe a megfelelő villámvédelem kialakítása kerül. A biztosítók adatai szerint a közvetett károk, mint például a számítástechnika kiesése miatti üzemleállások, vagy a vegyi üzemekben a mérés és szabályozás meghibásodása következtében előálló környezetszennyezés jelenti a károk nagyobb részét, nem is beszélve az esetleges kártérítések és büntetések költségeiről. A közvetett károk mértéke jelentősen meghaladja a közvetlen károk mértékét.

ajanlatkeres-villamvedelemre

Mi történhet Önnel villámvédelem nélkül?

Ahhoz, hogy ennek kérdésnek a súlyát és jelentőségét fel tudja mérni, gondolatban 1-2 napra, vagy 1-2 hétre kapcsolja le az épület főkapcsolóját, vagy kapcsoljuk ki elektronikus berendezéseit, és képzelje bele magát abba helyzetbe, hogy az összes „elektronika”, még a szórakoztató elektronika is tönkrement a másodlagos villámhatások miatt. Képzelje el, hogy elvesztek a számítógépén tárolt adatok. Képzelje el, hogy az épület fűtése és vészvilágítása, telefon és biztonsági rendszere is működésképtelenné vált.

Professzionális villámvédelem

Mindez megelőzhető, ha korszerű, a műszaki berendezéseket tönkretevő elektromágneses villámhatás ellen is védő, korszerű és hézagmentes külső- és belső villámvédelemmel.

De a biztosító fizet villámkár esetén is!

Az elektronikus berendezéseket biztosító társaságok csupán az Ön készülékében keletkezett kárt térítik meg, és azt is csak a károk első bekövetkezésekor. Senki nem tudja megtéríteni azt a kárt azonban, amit számítógépén tárolt adatainak elvesztése jelent!

Milyen megoldások vannak villámvédelemre?

A túlfeszültségekkel szembeni legolcsóbb védekezés az, ha zivataros időben kihúzza az antennavezetéket televíziójából, a telefon kábelt a telefonból, minden készülék dugóját a 230 voltos konnektorból, és a főkapcsolóval megszakítja a házba érkező elektromos kábelt. Mi van azonban, ha Ön éppen nincs otthon, mikor a vihar kitör? Mi van ha a vihar éjszaka tör ki, mikor Ön békésen alszik? Mi van, ha a vihar ellenére folytatni szeretné munkáját?

Professzionális villámvédelem

A konnektorok kihuzogatásánál kényelmesebb megoldást jelent, ha legalább a szupermarketben megvásárolható, villámvédő elosztót alkalmaz. Ezek azonban csak egy-egy berendezésre hatásosak, egy teljes lakásban bonyolult, és sokszor nem is esztétikus elhelyezésük.

Abban az esetben, ha az Ön ingatlanában nagy értékű műszerek, a tetőn elhelyezett napelemek, speciális antennák, kültéri elektronikák vannak, mindenképpen érdemes hozzánk fordulni, és javaslatot, árajánlatot kérni villámvédelemre. A tökéletes megoldást egy teljes külső belső villámvédelem kiépítése jelenti.

A károkat mind elkerülheti, értékei biztonságban lesznek, ha ingatlanában, otthonában megfelelő villámvédelmet alakíttat ki velünk!

ajanlatkeres-villamvedelemre

Miből áll a teljes villámvédelem?

Professzionális villámvédelemA megfelelő villámvédelem több fokozatból áll. Az elsődleges vagy külső villámvédelem az Ön épületének tetőszerkezetét védi egy a szabványoknak megfelelően elhelyezett villámhárítóval. Ez megkönnyíti a kisülés létrejöttét, saját magán keresztül levezeti a talajba a villám energiáját anélkül, hogy az Ön épületében mechanikai vagy tűzkár, esetleg robbanás keletkezne.

Bár a villámcsapás energiáját a villámhárító elvezeti a földbe, a levezetett áram egy része azonban behatolhat az Ön elektromos hálózatába, és az így keletkező túlfeszültség tönkreteheti az Ön érzékeny elektronikai eszközeit, rosszabb esetben elektromos zárlatot, vagy akár tüzet okozhat az Ön ingatlanában.

Ha az Ön ingatlanához egy az annak közelében lévőt villanyoszlopról szabadon vezetett villanyvezeték, telefon- vagy tévékábel csatlakozik, ezeken a kábeleken a villám áramának egy része szintén az Ön otthonának elektromos hálózatába juthat, és túlfeszültséget hozhat létre. Ezt szüntetjük meg a megfelelő belső villámvédelem, és a többlépcsős túlfeszültség védelem kiépítésével.

Professzionális villámvédelemAnélkül, hogy a technikai részletekbe belemennénk: az Ön villamos hálózatát a csatlakozószekrényben (villanyóra szekrényben) elhelyezett néhány dobozzal, illetve a benne lévő speciális berendezésekkel védjük meg a több száz vagy ezer voltot meghaladó túlfeszültségektől. Ezek az alkatrészek úgy működnek mint a biztosíték és a kismegszakító: korlátozzák, illetve kiolvadásukkal megóvják az Ön nagy értékű berendezéseit. A villámvédelem ki kell terjedjen az összes jelvezetőre, vagyis a telefon-, és antennakábelekre is.

Ne kockáztasson!

Védje meg ingatlanát, elektronikai berendezéseit, munkájának gyümölcsét. Biztosítsa vállalkozása folyamatos, zökkenőmentes működését minden körülmények között!

Villámvédelem kialakítását országosan vállalom, többek között a következő nagyobb városokban:

Budapest, Debrecen, Miskolc, Szeged, Pécs, Győr, Nyíregyháza, Kecskemét, Székesfehérvár, Szombathely, Szolnok, Tatabánya, Kaposvár, Békéscsaba, Érd, Veszprém, Zalaegerszeg, Sopron, Eger, Nagykanizsa, Szentendre

Professzionális villámvédelem

Papp István professzionális villámvédelem
06/20-984-6349
This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

Kérje ingyenes villámvédelmi árajánlatunkat most!

ajanlatkeres-villamvedelemre

Kategória: Villámvédelem

Egyetlen óra alatt körülbelül negyvenezer villámot regisztráltak a Kárpát-medence környezetében múlt pénteken a meteorológiai szolgálat műszerei. Az égzengést a katasztrófavédelem sem úszta meg: egy villámcsapás miatt a Pest megyei igazgatóság telefon nélkül maradt, de kigyulladt családi ház és üdülő is.
Villám csapott egy zuglói családi házba a péntek délelőtti viharban, és emiatt kigyulladt a tetőszerkezet. Mintegy fél kilométer hosszan leszakadt a vasúti felső vezeték Vecsés és Üllő között – szintén villámcsapás miatt. A Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságon pedig a telefonforgalmat bénította meg az épületre lesújtó villám. Pomázon egy családi ház, Verőcén egy nagyfeszültségű vezetéket tartó oszlop, Esztergomban pedig az ipari park területén egy trafó volt a „célpont” –utóbbi ki is gyulladt. Az Országos Egészségügyi Pénztár siófoki üdülőjét szintén villámcsapás érte, személyi sérülés nem történt, de a tető tíz négyzetméteren lángra kapott.
Ez a múlt pénteki vihar korántsem teljes gyorsmérlege. Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) villámtérképe szerint aznap két viharzóna is átvonult Magyarország felett, és volt olyan óra, amikor a műszerek negyvenezer körüli villámot regisztráltak. Igaz, a berendezések mintegy kétszázezer négyzetkilométernyi területet figyelnek, ám ha az észleléseknek csupán a fele utalt hazai villámtevékenységre, az is riasztóan magas szám. Az elektromos kisülések döntő többsége azonban a felhőkön belül történik, és átlagosan csak tíz százaléka éri el a földfelszínt, de tulajdonképpen így is jól megúsztuk.
Múlt kedden szintén jókora vihar volt, bár a légköri elektromos aktivitás akkor kisebbnek bizonyult: az egyórás csúcs nem érte el a harmincezret. Ez a nyári időszakban korántsem tekinthető szokatlannak, hiszen például tavaly július 18-án ugyancsak volt olyan óra, amikor negyvenezer körül villámot detektáltak, s azok nagyobbik részét az ország határain belül. Egyébként a zivataros napok száma évente átlagosan harminc körül alakul – az utóbbi években az ítéletidő kialakulásának valószínűsége nőtt –, és négyzetkilométerenként két-három lecsapó villámmal számolni kell.
A zivatarok elsősorban a nyári hónapokban alakulnak ki, és a villámlással kísért jelenségek 90–95 százaléka erre az időszakra koncentrálódik. A rendkívüli időjárás pedig nem marad következmények nélkül: az e-biztosítók adatai szerint a lakás- és épületkárok több mint negyven százalékát az ítéletidő okozza, ezen belül a villámcsapás körülbelül tíz, a jégverés négy százalékkal részesedik. A légköri elektromos jelenségek miatt kifizetett kártérítési összeg már megközelítheti a kétmilliárd forintot is.
Villám személyi sérülést vagy halált viszont szerencsére annak ellenére igen ritkán okoz, hogy a szabadban tartózkodó ember a becsapódás helyétől akár százkétszáz méter távolságban is veszélyben lehet. Legutóbb júliusban a nyíregyházi vadasparkban a közelgő vihar elől két ember egy fa alatt keresett menedéket, amikor lesújtott rájuk a villám. Az édesapa kisebb sérülésekkel megúszta, a fiát viszont a mentők élesztették újra. Egyébként kapható olyan villámdetektor, amely ötven-hatvan kilométernyi távolságból érzékeli a légköri elektromos jelenségeket, ám a legegyszerűbb is 40-50 ezer forint.
A zárt épületekben tartózkodók, illetve a gépkocsikban utazók szerencsére jóval kisebb veszélynek vannak kitéve. Nem így a vagyontárgyak: a közelmúltban villámcsapás ért templomtornyot, családi házat, nyaralót, középületet, s lángba borított ólat és szalmabálákat is. Az elektromos kisülés hatására több tízezer fokos hőmérséklet alakulhat ki, így az éghető anyagok könnyen lángra kapnak. Az elektromos lökéshullám pedig megrongálhatja az elektromos hálózatot, és akár az építmény összes vezetéke is tönkremehet.
A villám a háztartási készülékeket is károsíthatja, s a közelmúltban többször előfordult, hogy egy-egy család szinte valamennyi elektromos berendezése használhatatlanná vált, beleértve a hűtőszekrényt, a bojlert, a mosógépet és a kapunyitó rendszert is. Ha van villámhárító, ezek valószínűleg „túlélik” a csapást. Az érzékenyebb elektronikát tartalmazó eszközöket viszont a villám hatására az elektromos hálózatban kialakuló feszültségcsúcsok is megrongálhatják. A tévék, a DVD-lejátszók, az erősítők, a számítógépek, de még a vezetékes telefonok is veszélyben vannak. A legegyszerűbb módszer, ha mindent kihúznak a konnektorból, de a legbiztonságosabb a túlfeszültség elleni védelem, ami a készülékek árához képest szinte filléres költséggel megoldható.
Mellesleg az sem lehet teljesen nyugodt, aki lakásbiztosítással rendelkezik. A villámcsapás indukciós hatása miatt jelentkező túlfeszültség ellen esetenként ugyanis csak a kiegészítő biztosítás nyújt fedezetet. A társaságok ugyanakkor kiköthetik, hogy a szerződő félnek gondoskodnia kell elektromos készülékei megfelelő védelméről. Amennyiben ezt elmulasztja, egyetlen fillérre sem számíthat.

Forrás: Népszabadság Online

Kategória: Villámvédelem Blog
vasárnap, 08 augusztus 2010 17:12

Belecsapott a villám a templomtoronyba

– A hatalmas robajt szerintem az egész településen hallani lehetett, egy darabig áramkimaradás is volt – meséli egy, a templom szomszédságában élő férfi. A vezeték szikrázott és tégladarabok estek le a templomtoronyból, miután becsapott a villám. Egy téglát el is tettünk, végül is annyiszor megáldották már ezt a templomot.
Szabó József esperes viszont a károkat sorolja: a teljes elekronikai hálózat kiégett, a harang vezérlése megrongálódott, a tornyon nagyjából egy négyzetméternyi területen, féltéglányi mélyedés keletkezett. A javításokkal azon nyomban szakembereket bíztak meg, és a biztosítóval is felvették a kapcsolatot.
Mivel az elektronikai berendezések megégtek, a biztosítékok kiolvadtak, át kell kábelezni a teljes rendszert. A díszkivilágítás viszont sértetlen maradt, ugyanis az másik hálózatra van kötve, és az orgona is csak kisebb javítást igényel. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a szerelések során a toronyóra már korábban megállt mutatóit ismét mozgásba hozzák. A cég a gyülekezetnek nyújtott adományként végzi el a javítási munkákat.
A templomra néhány éve szerelték fel a szabványos villámhárító rendszert, így tényleg a sors furcsasága az eset. Sőt az, hogy a rendszer magához vonzotta a villámot, és az az óra lapba csapott bele, védelmet nyújtott a község házainak, bár így is több háztartás elektronikai berendezése megsérült. Főként televíziók, számítógépek és más gyenge áramú beltéri egységek sérültek.

Forrás: teol.hu

Kategória: Villámvédelem Blog
péntek, 06 augusztus 2010 16:57

Vihar és villámkárok egész Magyarországon

A Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság fővárosi épületébe is villám csapott, amely megbénította a telefonforgalmukat. A hiba kijavításáig a térségben élők a fővárosi katasztrófavédelemhez átirányított 105-ös segélyhívón vagy a helyi tűzoltóknál tehetnek bejelentést. A legtöbb esetben pincékbe befolyt víz kiszivattyúzásához hívták őket, de például Pomázon és Verőcén a villámlás is kisebb-nagyobb károkat okozott.
Belecsapott a villám, és emiatt mintegy fél kilométer hosszan leszakadt a felsővezeték Vecsés és Üllő között péntek délelőtt. Az érintett vonalon késéssel közlekednek a vonatok.
Budapesten elöntött pincékhez, aluljárókhoz és koccanásos balesetekhez riasztották a leginkább a tűzoltókat. A XIV. kerületben villám csapott egy családi házba, tetőszerkezete kigyulladt. A fővárosban több kisebb koccanásos baleset is történt, de személyi sérülésről nem tudni.

Forrás: MTI

Úgy tűnik egyre nagyobb jelentősége van Magyarországon is a villámvédelemnek.

Kategória: Villámvédelem Blog

A hobbielektronika.hu oldalán olvastam a következő hozzászólást:

"Sziasztok! Van egy Alien CTV-5131 -es tévénk, és valahol a közelbe becsapott a villám. Ahogy durrant, lecsapta a kismegszakítót, és mikor visszakapcsoltuk, a 3 tévéből 1 működött, + a vonalas telefont is kiütötte. A másik két tévé még stand by funkcióba se kapcsolt Az egyik tévébe csak biztosítékot kellett cserélni hálistennek, de a másik továbbra se műkszik. Szétszedtük, de nem lehet látni benne semmit hogy elszállt volna. A tápot is megnéztük de nem találtunk semmi hibát. Hol érdemes keresni a hibát? Mi lehet a probléma?"

Az ehhez hasonló gondok egyre gyakoribbak: egy háztartáson belül nem is egy, hanem több televízió van. A villám pedig nem válogat, ahogy a fenti esetből is látszik: mivel nem volt a lakásban villámvédelem, három TV-t és a telefont is tönkretett. Ráadásul a mai televíziók java részében már nincs biztosíték ami kimenjen, ez a képcsöves modellekre volt jellemző. Egy plazma vagy LCD TV-nél tehát nem a biztosítékot, hanem lehet hogy az egész tévét kell cserélni.

Ezek a károk pedig nem következett volna be, ha lett volna a lakásban villámvédelem. .

Kategória: Villámvédelem Blog

A déli ebédet alig fogyasztották el a Pályiak máris hatalmas villámlás és dörgés vette körül a falut.

Pontosan nem is lehetett tudni melyik irányból közeledik az itéletídő. Mindenki igyekezett fedél alá huzódni. Jómagam a görög-katolikus templommal szembeni falusi múzeum eresze alá álltam és a hatalmas záporban pontosan egy óra előtt kilenc perccel láttam amint belecsapott a villám a templom tornyába.

Két helyre csapott be a villám

Megállt a toronyóra és a harangozás is abbamaradt. A villámcsapás elérte a harangozó gépet is. Ezután én is bemenekültem a parochiára. Orosz István parochus úrral éppen a villámcsapásról beszélgettünk, miközben az eső még mindig szakadt, akkor jött az értesítés, hogy az egyház gondnokának Drabik Bálint házának kéményébe is belecsapott a villám.

Nem keletkezett tűz

Rohantunk, de már a tűzoltók a helyszínen voltak, szerencsére tűz egyik helyen sem keletkezett. A törött cserepeket kicserélték és a kéményt vissza kell majd bontani.
Erdélyi Miklós polgármester
Forrás: Szabolcs Online
Kategória: Villámvédelem Blog

A házban tartózkodóknak nem esett bajuk, a tetőt ellenben megrongálta a ledőlő kémény.

A villámcsapásról hétfőn este kilenc körül érkezett a bejelentés az egri tűzoltóság ügyeletére. A lakóknak szerencsére nem esett bajuk, a villám által eltalált kémény azonban a tetőre dőlt, s mintegy négy négyzetméteres területen megrongálta azt - tájékoztatta szerkesztőségünket Mérai Péter tű. főhadnagy, az Egri Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság  szóvivője. A helyszínre egy gépjárműfecskendővel kiérkező tűzoltók a balesetveszély elhárítása érdekében eltávolították a kémény instabillá vált részeit, a sérült tetőt pedig nylonnal fedték be a további károk megelőzése miatt.

Forrás: www.heol.hu

Mindez persze megelőzhető lett volna a megfelelő villámvédelemmel

Kategória: Villámvédelem Blog
vasárnap, 18 július 2010 16:44

Villám csapott egy becsehelyi házba

Kihívták a tűzoltókat, mert a villámcsapás miatt kiégtek a vezetékek a falakból

Villám csapott egy lakóházba Becsehelyen, több zalai településen pedig fákat döntött ki, ágakat szakított le a hajnali vihar - közölte a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyelete.

A becsehelyi lakóházhoz azért hívták a tűzoltókat, mert a villámcsapás miatt kiégtek a vezetékek a falakból.

Elsősorban Lenti és Keszthely térségében volt olyan erős a szél, hogy fákat döntött ki vagy nagyobb faágakat szakított le, de személyi sérülés, nagyobb anyagi kár egyik esetben sem történt. A zalai tűzoltókat reggelig mintegy féltucatnyi esetben hívták hasonló esetek miatt a két város környékén.

Forrás: MTI

Most érdemes mondogatni, hogy villámvédelemmel mindez megelőzhető lett volna?

Kategória: Villámvédelem Blog
A magyarok átlagosan tízévente újítják meg a lakásbiztosításukat - már, akinek van egyáltalán, de gyakran előfordul, hogy valaki több évtizede nem változtatott a szerződésén. Így aztán kellemetlen meglepetés érheti azokat, akik a lakásukban most elszenvedett viharkárok miatt fordulnak biztosítóhoz. Egy meterológiai károkkal kapcsolatos biztosítói ajánlatokat - 25 szolgáltató kimutatását - vizsgáló elemzés szerint az elmúlt három évben a lakáskárokról szóló bejelentések mintegy 60 százaléka kötődött a viharkárokhoz. A bejelentések között a villámcsapások okozta káresemény áll a második helyen, mintegy 25 százalékkal, 15 százalékot pedig a jégveréssel kapcsolatos esetek tesznek ki.
A legnagyobb csalódás azokat éri, akik lakásukat biztosítják, de a benne lévő ingóságokat nem. De azok is rosszul járhatnak, akik mondjuk 30 éve vettek egy „Junoszty” televíziót, bevetették az akkori biztosításukba és azóta semmit nem változtattak rajta, holott ma már - esetleg - több százezer forintos LCD tévéjük van.
A meteorológiai elemzésekre támaszkodó elemzés szerint évente 350 ezer villámcsapásnál is többet regisztrálnak a meteorológusok Magyarországon. Az ezekből fakadó károk, amelyekért a biztosítók fizetnek is, megközelítik a 2 milliárd forintot.
Mindenkinek érdemes átnéznie a szerződését, mert a villámlás okozta túlfeszültség tönkre teheti például a TV-t, és a számítógépet még akkor is, ha van a házon villámhárító, de nincs belső villámvédelem. Egyes szakértők szerint ráadásul a túlfeszültség következtében az elektromos kisülések nem pusztán ott okoznak kárt, ahova becsapnak, hanem akár 1 kilométeres körzetben is.
Szerző: Világgazdaság Online
Kategória: Villámvédelem Blog
péntek, 02 július 2010 13:21

Ahol a villámvédelem kiemelkedően fontos

Kevesen tudják, hogy mennyire pontosan figyeli az Országos Meterológiai Szolgálat a villámok megosztását Magyarország felett. Egy Zafír nevű villámfigyelő és rögzítő rendszer tárolja az összes villámlás helyét, és azt is, hogy csak légköri kisülésről, vagy a földre sújtó villámcsapásról volt-e szó. Az OMSZ honlapján még egy villámtérkép is található.

A fenti kép azt mutatja, hogy 2009 augusztusában hogyan oszlottak meg Magyarország területén a villámok. Jól látható, hogy ebben az időszakban melyek voltak a veszélyeztetett területek, hol lett volna kiemelkedően fontos a villámvédelem. Persze a villám nem válogat, soha nem tudhatjuk, hogy mikor csap le ingatlanunkra, házunkra egy villám. A villámvédelem tehát mindenhol rendkívül fontos!

Kategória: Villámvédelem Blog
1 / 2 oldal