2010. július 25., vasárnap 18:23

Villám lassított felvételen!

Kategória: Villámvédelem Blog
2010. július 24., szombat 18:46

Villám csapott az Ópályi templom tornyába

A déli ebédet alig fogyasztották el a Pályiak máris hatalmas villámlás és dörgés vette körül a falut.

Pontosan nem is lehetett tudni melyik irányból közeledik az itéletídő. Mindenki igyekezett fedél alá huzódni. Jómagam a görög-katolikus templommal szembeni falusi múzeum eresze alá álltam és a hatalmas záporban pontosan egy óra előtt kilenc perccel láttam amint belecsapott a villám a templom tornyába.

Két helyre csapott be a villám

Megállt a toronyóra és a harangozás is abbamaradt. A villámcsapás elérte a harangozó gépet is. Ezután én is bemenekültem a parochiára. Orosz István parochus úrral éppen a villámcsapásról beszélgettünk, miközben az eső még mindig szakadt, akkor jött az értesítés, hogy az egyház gondnokának Drabik Bálint házának kéményébe is belecsapott a villám.

Nem keletkezett tűz

Rohantunk, de már a tűzoltók a helyszínen voltak, szerencsére tűz egyik helyen sem keletkezett. A törött cserepeket kicserélték és a kéményt vissza kell majd bontani.
Erdélyi Miklós polgármester
Forrás: Szabolcs Online
Kategória: Villámvédelem Blog

Villámcsapás ért két embert vasárnap délelőtt a Nyíregyházi Állatparkban; egy fiatal fiút a helyszínen újra kellett éleszteni, édesapját könnyebb sérülésekkel szállították kórházba - közölte Gajdos László, a park igazgatója.

A viharos időben feltehetően egy fába csapott a villám délelőtt tizenegy óra körül, amely mellett éppen egy négytagú család tartózkodott. A kisebbik gyermekre, egy 15-16 éves fiúra, valamint középkorú édesapjára valószínűleg áthúzott a villám; a fiú a helyszínen elvesztette az eszméletét. Őt a közelben lévő egyik látogató azonnal elkezdte újraéleszteni - mondta Papp Endre, a park állatorvosa, aki maga is bekapcsolódott az életmentésbe. Közlése szerint a park munkatársai azonnal értesítették a mentőket, addig pedig folyamatosan lélegeztették és szívmasszázst alkalmaztak a gyermeken. Az édesapa csak könnyebben sérült meg a balesetben - tette hozzá.

Pápai György, az Országos Mentőszolgálat regionális orvos-igazgatója elmondta: a gyerek a villámcsapás miatt a helyszínen eszméletét vesztette, de a gyors segítségnek köszönhetően sikerült újraéleszteni, és stabilizálni az állapotát, majd a könnyebb sérülést szenvedett édesapjával a nyíregyházi kórházba szállítani. A fiút jelenleg az intenzív osztályon ápolják, édesapja már jól van - tette hozzá a főorvos.

Az édesanya és a másik gyermek nem sérült meg, őket a park munkatársai szállították be családtagjaikhoz a kórházba.

Forrás: Népszabadság Online

Kategória: Villámvédelem Blog
A vasárnap délutáni hatalmas zivatar alatt villám csapott a két Somlyó hegy közötti nyeregben található Hármashalom oltár méretes keresztjébe.
A csíksomlyói nyeregben épített – Makovecz Imre által tervezett – oltár középső csúcsán található, több méteres magasságú keresztbe csapott bele vasárnap délután a mennykő. Az esetnek számos szemtanúja is volt, hisz a nyeregben tartózkodott a csíksomlyói kegytemplom kórusa, valamint egy nagyobb létszámú zarándokcsoport.
A hirtelen jött zivatar elől a megközelítőleg negyvenfős zarándokcsoport éppen a Hármashalom oltár védő szárnyai alá menekült, és a villámcsapás alatt is ott tartózkodtak. Istennek hála, személyi sérülés nem történt, az oltár megvédte az oda menekülőket. Tűz sem keletkezett, viszont egy jókora darab lehasadt a fából készült keresztből.
„Nagy robbanás kísérte a villámcsapást, a keresztet szanaszét szórta, mindenki nagyon megijedt” – mesélték az égi jelenség rémítő élményeit a szemtanúk.

Forrás: szekelyhon.ro
Kategória: Villámvédelem Blog
2010. július 18., vasárnap 16:44

Villám csapott egy becsehelyi házba

Kihívták a tűzoltókat, mert a villámcsapás miatt kiégtek a vezetékek a falakból

Villám csapott egy lakóházba Becsehelyen, több zalai településen pedig fákat döntött ki, ágakat szakított le a hajnali vihar - közölte a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyelete.

A becsehelyi lakóházhoz azért hívták a tűzoltókat, mert a villámcsapás miatt kiégtek a vezetékek a falakból.

Elsősorban Lenti és Keszthely térségében volt olyan erős a szél, hogy fákat döntött ki vagy nagyobb faágakat szakított le, de személyi sérülés, nagyobb anyagi kár egyik esetben sem történt. A zalai tűzoltókat reggelig mintegy féltucatnyi esetben hívták hasonló esetek miatt a két város környékén.

Forrás: MTI

Most érdemes mondogatni, hogy villámvédelemmel mindez megelőzhető lett volna?

Kategória: Villámvédelem Blog

2010. június 28-án egy fél óra leforgása alatt 51 villám csapott le Athénban az olimpiai stadion környékén, amit egy fotósnak sikerült megörökíteni, és egy fotóra összemontázsolni.

A villámokat videón is megnézheti, ha lejjebb görgeti az oldalt!

Kategória: Villámvédelem Blog
2010. június 21., hétfő 04:12

Fizet-e a biztosító villámkár esetén?

Gyakran felmerülő kérdés, hogy fizet-e a biztosító villámkár esetén?

A biztosító akkor fizet villámkár esetén, ha a biztosítás kiterjed természeti kárra is. Szakvéleményt kell azonban kérni, amelyben pl. a sérült berendezés szakszervize igazolja, hogy a berendezés valóban villámcsapás miatt ment tönkre. A biztosító ezen felül azt is figyelembe veszi, hogy a kár napján volt-e olyan időjárás, ami a villámkárt jogosulttá teszi.

Kategória: Villámvédelem Blog
2 / 2 oldal