Villámcsapás ért két embert vasárnap délelőtt a Nyíregyházi Állatparkban; egy fiatal fiút a helyszínen újra kellett éleszteni, édesapját könnyebb sérülésekkel szállították kórházba - közölte Gajdos László, a park igazgatója.

A viharos időben feltehetően egy fába csapott a villám délelőtt tizenegy óra körül, amely mellett éppen egy négytagú család tartózkodott. A kisebbik gyermekre, egy 15-16 éves fiúra, valamint középkorú édesapjára valószínűleg áthúzott a villám; a fiú a helyszínen elvesztette az eszméletét. Őt a közelben lévő egyik látogató azonnal elkezdte újraéleszteni - mondta Papp Endre, a park állatorvosa, aki maga is bekapcsolódott az életmentésbe. Közlése szerint a park munkatársai azonnal értesítették a mentőket, addig pedig folyamatosan lélegeztették és szívmasszázst alkalmaztak a gyermeken. Az édesapa csak könnyebben sérült meg a balesetben - tette hozzá.

Pápai György, az Országos Mentőszolgálat regionális orvos-igazgatója elmondta: a gyerek a villámcsapás miatt a helyszínen eszméletét vesztette, de a gyors segítségnek köszönhetően sikerült újraéleszteni, és stabilizálni az állapotát, majd a könnyebb sérülést szenvedett édesapjával a nyíregyházi kórházba szállítani. A fiút jelenleg az intenzív osztályon ápolják, édesapja már jól van - tette hozzá a főorvos.

Az édesanya és a másik gyermek nem sérült meg, őket a park munkatársai szállították be családtagjaikhoz a kórházba.

Forrás: Népszabadság Online

Kategória: Villámvédelem Blog

2010. június 28-án egy fél óra leforgása alatt 51 villám csapott le Athénban az olimpiai stadion környékén, amit egy fotósnak sikerült megörökíteni, és egy fotóra összemontázsolni.

A villámokat videón is megnézheti, ha lejjebb görgeti az oldalt!

Kategória: Villámvédelem Blog
Villámlás idején húzódjon valamilyen épületbe, oda szinte bizonyosan nem csaphat be a villám. Azonban ha nincs megfelelő belső villámvédelem kialakítva, jobban teszi, ha távol marad a vízvezetékektől, elektromos vezetékektől és főként a vonalas telefontól. Ezeken ugyanis a másodlagos feszültséglökések továbbterjednek, és áramütést okozhatnak!
Kategória: Villámvédelem Blog